(Friday) March 03, 2017 - 20:30
Nappali - Király utca 23-25. (Map)
33 people attended
DESCRIPTION
Konyha, előzenekar: Gustave Tiger
Két különutas gitárzenekar egy este a Nappaliban!
Sőt, ha végigvesszük hány stílus hagyott nyomot a két csapat zenéjén, nevezhetnénk fesztiválnak is ezt a márciusi szombatot! A Konyha a szellős trió-hangzás felől indít, amelybe belefér a soul, a grunge és a country is, a zene tetején Szepesi Mátyás szívburokig ható szövegei húzzák közelebb a hallgatókat. A Gustave Tiger az art-punk felől támad, nem kevés pszichedéliával, indie rockkal, abszurd középkori esztétikával nyakon öntve és egy különleges hangú, vibráló énekesnővel - Szurcsik Erika - a mikrofonnál ígér egyedi zenei kalandot. Mindkét zenekar izgalmas évet zárt: a Konyha májusban - saját bevallása szerint merő véletlenségből - megnyerte a Hard Rock Café hálózat nemzetközi versenyének hazai döntőjét, majd kiadta harmadik lemezét, a Különbékét, amelynek bemutatóján 400 ember énekelte együtt a vadonatúj szövegeket az Akvárium Klubban. A Gustave Tiger is húzós évet tudhat maga mögött: nyáron több állomásos angliai turnét nyomtak, érintették Londont, Liverpoolt és Manchestert is, tavaly megjelent Chaste and Mystic Tribadry című lemezük pedig elnyerte az év albuma címet Index.hu évvégi szavazásán. A két csapat tehát ereje teljében érkezik együtt a Nappaliba, hogy megmutassák: a magyar underground 2017-ben is tartogat még meglepetéseket a nagyobb közönség számára is.
Belépő: 200,- ft.
A koncertet a Cseh Tamás Program támogatja.
www.nka.hu